2014. május 7., szerda

Kis Szünet.


Először is köszönöm hogy olvastok, de tényleg egész sokan nézték az elmúlt időben a blogot, nagyon sok visszajelzést kaptam, aminek nagyon örülök, igazából amíg normális kereteken belül tud írni akár kritizálni akár véleményt firtatni én csak örülök annak. Lehetséges hogy lassan felérek az MC Gyula szintre (xd). Sőt csak hogy egy kis statisztikai adatot mondjak, csak Április hónapban többen nézték meg a blogomat mint Januárban-Februárban és Márciusban összesen és hál istennek ezres nagyságrendekről beszélek, ez egy elég nagy haladás számomra! De amiért kezdtem én ezt a posztot az az hogy mint észre vettétek az utóbbi időben nem voltam túl aktív animék terén, és ez így is fog maradni a hónap végéig legalább is. A Szezonális animéket próbálom követni, illetve a már elkezdetteket (Chihayafuru S02 és Air Gear) befejezni. Ha valamiről mostanság ebben a hónapban lehetséges hogy írni fogok, az a Hanasaku Iroha, a Space Captain Harlock (2013) és az Ibara no Ou. De csodaszámba menne ha mindegyiket meg tudnám nézni, főleg hogy jelenleg körülbelül 10 rész szezonális anime van amit nem láttam és a hétvégéig nem is fogok tudni megnézni! Utólag pedig minden kedves jelenleg érettségiző olvasómnak sok sikert kívánok!