2014. június 21., szombat

Frozen

Ugyan nem anime, de ez volt az egyetlen cucc amit végig tudtam nézni, mivel a gerincérzéstelenítés mellékhatásaként majdnem egy héten át minden bajom volt. Igazából ezt is csak azért néztem meg mert magyarul volt, így mivel még az olvasás is gondot okozott megnéztem ezt. Kórházban az Über Blatt manga 110 fejezetét, illetve a Claymore 70-130 fejezeteit elvittem, gondolván hogy olvasok, de mivel jött ez a nem tervezett dolog így félre tettem, és igazából a VB miatt meg csak Három filmet tudtam megnézni, az egyik a Man in Black 3-volt, de arról nem írok, a másik az Iron Man 3 a harmadik pedig a mai alanyunk a Frozen (Magyarul: Jégvarázs) című tavalyi Disney film! Disney film révén azt hogy mennyire szólt gyerekeknek azt majd később kifejtem. Terveztem egyébként hogy megnézem, csak ez is úgy volt mint az a 300 giga anime a winchesteren, csak tolódott. De most itt volt az ideje, és bevallom megérte megnézni jó kis cucc volt. Nem nagyon vagyok otthon a Disney filmekben, legutoljára talán a Rapunzel-es Tangled-et láttam, de az messze nem fogott meg ennyire mint ez. Azt viszont tudom hogy a Disney alkotóknak is vannak mániái, főleg ezekben a hercegnős cuccokban, szerintem amit mindenki észrevett az a szülők voltak, nem nagyon spoiler, de igen újra meghaltak egy Hercegnő szülei. Az az igazság mivel nem lett volna jelentősége nem értem hogy miért húzták meg ezt a dolgot. Meg amúgy is volt egy pár olyan elem ami kifejezetten a tipikus Disney filmeket idézte, viszont én azt mondom hogy jó volt, mivel voltak elég erősen átható üzenetei. De kezdjük a történettel, Főszereplőink Elsa és Anna testvérek és természetesen hercegnők az Arendelle-i királyságban. Elsa egy különleges képességgel bír, amivel tudja előidézni és manipulálni a jeget tetszése szerint! Viszont egy félresikerült dolognál fogva megsebzi a testvérét Annát.  Így az akkor még élő szüleik elviszik a kő trollokhoz hogy vegyél le a bűbájt, ám ennek ára van, Anna emlékeit átírják Elsa-t pedig kastélyostul elzárják hogy próbáljon megbirkózni a képességével, (khmm elég nagy utalás).


Szülei halála után pár évvel elérkezik az idő hogy megkoronázzák Elsa-t viszont senki sem tudja hogy milyen képességekkel bír, így egy nagyobb civakodás után véletlenül majdnem megöli testvérét Annát! Elsa elmenekül, és megpróbál tovább élni képességével együtt boldogan, de egyedül a hegyekben. Anna megy utána ahol két új szereplő is csatlakozik hozzájuk, Kristoff és szarvasa. Sőt később még találkoznak Olaffal is a hóemberrel aki szvsz az egész film legpoénosabb karaktere volt! A story elég egyszerű, ennek ellenére jó, igaz az eleje számomra kissé erőltetett volt és azt is megjegyezném hogy én más Disney filmekben nem emlékszem ilyen sok éneklésre, mert itt legalább 10-15 percente egy volt! A leghíresebb dal mára a Let it Go lett, amit 25 nyelvre minimum lefordítottak, bevallom nekem a Japán változat jött be a legjobban, (és nem azért mert animés vagyok..) utána a Latin Amerikai aztán meg a Finn, de egyik szinkront sem találtam meg, bár elég szenvedős lett volna olvasni betegen. Viszont a Let it Go-n kívül a többi dal maximum átlagos volt, az az egy dal tudott megfogni igazán, pedig Animációra és a Zenére Oscart is nyert ez a film, bár egy gondolatom lenne, grafikailag szép volt mint Disney film, de Ötször annyiba került mint a szinte élethű Harlock mozifilm, igaz hogy valószínűleg ezzel nem az volt a cél hogy élethűt teremtsenek, de 150.000.000 Dollárt elég soknak tartok ehhez képest. De hangsúlyozom nem az hogy csúnya lett csak azért Ár/Arány-ra elég nagy a különbség, úgy értem szép lett de nem annyira gyönyörűen szép. A szintet bőven hozta de 150 misiért azért valljuk be, ezt kellett is neki... főleg hogy ez az összeg egy élőszereplős mai mozi összegének is megfelelne, példának okáért az Edge of Tomorrow, alig 20millával került csak többe. Bevallom nekem bejött ez a film, Raphunzel-el ellentétben Elsa és Anna laza volt, igaz volt egy kissé szájbarágóst és szerintem erőltetett románc az elején de hál istennek később nem függtek a két jómadártól. Meg amúgy is, a két igazi főszereplő a két lány volt, egyszer sem függtek az adott hercegtől vagy bárkitől. 

Mellékesen megjegyezném hogy akár hogy egy Disney kliséhalmaz lett a vége jó volt, komolyan én lepődtem meg a legjobban de egy Disney film érte el azt (megjegyzem már régóta először...) hogy aggódjak és izguljak egy karakterért, végül is nem zárták le drámaian, ami Disney film kapcsán nem csoda elsősorban gyerek mese volt. Viszont gyerek mese is volt meg nem is, egy halomnyi utalás volt, például a leszbikusságra (persze erre a legegyszerűbb gondolni és ezt volt a legegyszerűbb kivenni), de például ott volt Anna Naívitása vagy Elsa egyedül létbe menekülése ami mind valamit szimbolizált! Azt nem mondom hogy a legjobb Disney-s cucc valaha, de szerintem sokkal jobb lett mint a Tangled, és sokkal elgondolkodtatóbb is! Őszintén, ajánlom mindenkinek, tökéletes délutáni vagy esti kikapcsolódáshoz, és bárkivel lehet nézni, aranyos mozifilm volt. Ha pontoznom kellene valahol a 7-8 pont között adnék. Ha minden jól megy pár napon belül beérem a szezont és jövök egy-két véget ért animével is, kezdve az Akuma no Riddle-vel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése